Fendrik László – Spartathlon

Pár szót magamról és az idei felkészülésemről. Fendrik László vagyok és hetedik alkalommal vettem részt a Spartathlonon.

Ez volt számomra az év versenye.

Három verseny volt az idei esztendőben betervezve. Voltam egy Golsban megrendezett 48órás versenyen, 3 alkalommal voltam az Ultrabalaton 212km-es távján és a fő versenyen a Spartathlonon. Az egész évem sérülésmentesen sikerült, az ülőideg problémáimat megoldottam sok nyújtással és ez most nem hátráltatott a futásban, bár Golsba sérülten indultam, mert a csípőmbe volt egy becsípődés, de ez 12óra futás után egyszerűen elmúlt.

Minden versenyemen volt bőséges eső, még az Athén-Spártán is, pedig arra a vidékre nem volt túl jellemző. Nagyon odafigyeltem a táplálkozásomra és kipróbáltam egy egyszerű fiziológiás sóoldatot, ezt fogyasztottam a versenyeken és nem kellett csalódnom működött a dolog. Volt még velem egy adag szárított gyógynövény és ezzel is kiegészítettem a táplálékomat. A Spartathlon ideje alatt nem ittam csak ásványvizet és a 20 kilométerenként előreküldött fiziológiás sóoldatot. Nem fogyasztottam izotóniás italokat, kólát, teát, gyümölcslevet sem.

Nem vettem be semmiféle táplálék kiegészítőt sem. A Biyo-product termékcsaládot és a Maltovitot használtam a felkészülési időszakban, azaz ezekkel töltöttem fel magam. Szilárd étel amit ettem 10 szelet kétszersült, két főtt rizs golyó, 4 pohár tejberizs, 2pohár joghúrt és kb. két maréknyi apró sós keksz, egy tubus méz és két adag meleg leves a frissítő asztalokról.

Egyszer Molnár Zoli barátom (fantasztikus kísérő) vett nekem egy pékségben egy forró spenótos tésztaféleséget, de sajnos három falatnál többet nem tudtam belőle megenni, mert az már jól is lakatott. Ilyen egyszerű étkek mellett futottam le a 246 km-t.

Azt vallom, hogy a verseny ideje alatt felesleges túl sok ételt bevinni, mert az emésztés rengeteg energiát elvisz. A túlzott étkezés nagyon sok problémát okoz a futóknak. Ha megengeditek javaslom a kevesebb és jobb étel bevitelét és amit nem győzök hangsúlyozni ezt már az edzéseken jól ki kell tesztelni, mert a Spartathlon már nem mehet el kísérletezésekkel. Persze a teljes odafigyelés mellett is jöhetnek nehézségek, de ezt menetközben kell megoldani. Nemcsak a távot, a testünket is tisztelnünk kell!

A versenyről pár szót. A regisztrációnál kiderült az egyik kiegészítő papírt nem jól töltöttem ki ( a hazaindulás dátumát rosszul jelöltem be) és ez plusz 90eurót jelentett. Ez rögtön megalapozta a hangulatomat, hisz a költőpénzem nagy része elment, ezért elmentem futni a tengerpartra, hogy levezessem a feszültségeket. Mikor visszatértem BARÁTAIM „alapítványt” hoztak létre és összedobtak nekem sok-sok pénzt.

Ők fantasztikus emberek hálás szívből köszönöm. A rossz előjelek folytatódtak, mert kis idő múlva megtudtam, hogy a sofőrünket a nyílt utcán kirabolták (200 euró). És a rajt előtt jött még egy bosszantó dolog. A szobánk alatt egy zenés rendezvényt tartottak, ami hajnal 3-ig tartott és nekünk 5-kor kelnünk kellett, azaz 2 egész órát tudtunk aludni. Na de megvolt a három és ebből már csak jó lehetett.

 Fölmentünk az Akropoliszhoz buszokkal, fényképeszkedtünk, megöleltük egymást, jó utat kívánva elindultunk Athénból a nagy cél felé. Én Édesapámnak ajánlottam fel a futásomat, aki egy esztendővel ezelőtt halt meg, és éreztem a lelke ott van velem és segíti utamat. Jó iramba ment a futás, Ispánki Zoli barátommal viccelődve, nevetgélve tettük meg az első kilométereket (55perc futás 5 perc séta). Athénból kiérve a tengerparton futottunk, nem volt túl meleg, enyhe szellő fújdogált. Azt gondoltam, ha ez így marad, akkor jó idővel érek Korintoszhoz az első nagy frissítő állomáshoz. Az állomáson tudtam meg sok magyar futó itt van pihen, gyúrat, feltölti magát. Én nem álltam meg, de Németh Zoli barátom hozott nekem ételt, amit nem fogyasztottam el, letettem az út mellé (erre sok a kóbor kutya és biztosan örülnek ha megtalálják ). Pár lépés után utol értem Végh Attila barátomat és együtt mentünk tovább. Ő hozott magával telefont és így híreket kaptunk, ki hogy áll. Attila kis gyomor problémával küzdött, de megoldottuk és faltuk a kilométereket. Hamarosan jött több magyar futó is és így együtt futott öt UNIX-os Ispánki Zoli, Pető Pisti, Molnár Peti, Végh Attika és jómagam. Nem mindennapi érzés volt. Aztán persze mindenki futotta a saját tempóját és elváltunk egymástól. Attilával viszont 140 kilométerig küzdöttünk.

 Az est beálltával kaptunk egy hidegzuhanyt, eleredt az eső és hideg is volt Attila rettenetesen fázott, engem nem zavart ez az idő, mert volt nálam egy vékony esővédő zsák és az megvédett a kihűléstől. Aki tervezi a Spartathlon lefutását feltétlenül vegyen egy ilyen kabátot (170 forintért árulják). Sajnos Attila a verseny feladására kényszerült sérülés miatt és így egyedül futottam tovább az esőben. Imóval találkoztam még egy rövid időre. Elérkeztem egy másik fő pontra a hegy lábához, ide küldtem meleg holmit. Felvettem a csomagot és a Molnár Zolika és Csöre Ernő azonnal a segítségemre siettek és levessel kínáltak. Indulni akartam, mikor Timea szólt, hogy Guszti ( Ő látássérült) a fiával megy fel a hegyre és nem e segítenék neki. Pár éve már segítettem Gusztit, pont ezen a helyen, úgyhogy siettem utolérni, mert 5 perccel előttem indult el. Utolértem és a fiával együtt, átsegítve Gusztit magunk mögött hagytuk a hegyet.

 A hegy csúcs előtt előzött meg Szilvia, aki jó ütemben haladt. Az eső elállt és jól esett, hogy újra futhatok. A meleg holmikat sem vettem magamra csak rá kötöttem a derekamra, arra gondolva, hogy napfelkeltekor még szükség lehet rá. Nem volt hideg így odaadtam a meleg holmikat Timeának. Gusztival beosztottuk az erőnket és haladtunk Leonídasz király szobra felé. Az utolsó 40 kilométer nagyon nehéz, emelkedők és kanyarok váltakoznak. Az aszfalt szerencsére fel van újítva nem olyan rossz mit régen.

Megpillantottuk Spártát és az fantasztikus érzés volt. Kocsik dudáltak, integettek az emberek, mert errefelé tudják mit teszünk mi. Benn a városba az erkélyekről óriási tapsokat kaptunk és Gusztival egymásra néztünk és könny szökött a szemünkbe. Futottunk, már láttuk a szobrot és jöttek a Barátaink hozták a nemzeti színű lobogót, nagy ováció és megérintettük Gusztival Leonídász király szobrát. Nem tudom leírni mi játszódott le bennem, mert az emberi szóval nem leírható, de kívánom, minél többen átéljétek ezt amit én.

Nagy kihívás, nagy erőpróba, sok munka kell a teljesítéshez, de ha ott vagy egy olyan korlátot döntesz le magadban, amire kevesen képesek. Hét alkalomból hatszor teljesítettem a távot, négyszer volt részem páros befutóba.

Nagyon köszönöm a sorsnak, hogy ultrafutó lehettem és ilyen csodálatos BARÁTOKAT ismerhettem meg a sporton keresztül. Nagyon köszönöm a kísérőknek az önzetlen segítséget, nélkülük nagyon nehéz volna. Köszönöm a fórumozóknak, a családtagoknak.

Akiknek az idén nem sikerült kérem ne adják fel, mert ettől ilyen NAGY ez a verseny!

Utóirat: Nekem az idén két hegyi edzésem volt, mivel Szegeden a Tisza-töltés a legmagasabb, egy amikor az Ultrabalatont futottam és egyszer Végh Attival és Horváth Mónikával egy szekszárdi hegyifutás. Ezt csak azért írom le, mert sokan úgy gondolják rengeteg hegyet kell futni a Spartathlonhoz. Ez nem így van. Sipos István ( a példaképem) mondta egyszer, ha valaki jó erőben van, elvégezte az edzésmunkát, nem számit hogy hegy van előtte. Elnézést kérek ha unalmas voltam! Jó egészséget kívánok minden olvasónak!

 
Hosszútávfutónak lenni
Nem mindennapi élvezet…..

Alan Sillitoe
( A hosszútávfutó magányossága )

 

Forrás: UNIXSPORT Hírlevél 2010-10-02