(a MC Joyson Félmaraton TOUR 6. állomása)
1. Miskolctapolca Trail terepfutóverseny (Miskolctapolca).
Távok: 1,2 km, 11 km, 22 km. (az MC Félmaraton TOUR 6. állomása)
A verseny ideje: 2019. október 26., szombat, 10 óra
A verseny helye: Miskolctapolca
A verseny célja: Az egészség megőrzését szolgáló rendszeres testmozgás és a természet szeretetének hirdetése. Versenyzési lehetőség biztosítása valamennyi korosztály hazai és külföldi amatőr és profi sportolói számára.
Miskolc nevezetességének bemutatása:
A Barlangfürdő melegforrások felett elhelyezkedő barlangban kialakított fürdőhely Miskolctapolcán. Miskolc egyik leglátogatottabb turistalátványossága. A 30 °C-os víz és a barlang klímája gyógyhatású, főként ízületi betegségek esetén, de sótartalma alacsonyabb, mint a gyógyvizeké, nem éri el az 1000 milligramm/litert sem, így korlátlan ideig lehet benne fürdeni. Mivel a fürdő jelentős része zárt és a víz meleg, egész évben látogatható. A fürdő 2016-ban elnyerte az „Év fürdője” címet. A vendégek több százezer éves, természet alkotta barlangjáratokban fürödhetnek, élvezhetik a vadvíz vízáramának kellemes masszírozását. Hallhatják a csillagterem sejtelmes visszhangját és közben megcsodálhatják az Európában egyedülálló természeti képződmény különleges formáit.
A Szervező Bizottság elnöke: Katona Ferenc önkormányzati képviselő
Rendező: Marathon Club SE
Társrendező: Miskolc Egészséges Ifjúságáért alapítvány
Versenyközpont: Miskolctapolca, Barlangfürdő (Pazár sétány 1.
A Miskolctapolcai Barlangfürdő koordinátái: N48.060826° és E20.745551°
MEGKÖZELÍTÉS:
Gépkocsival:
Budapest ill. Kassa felől a 3-as, vagy az M3-as,
Debrecen felől a 35-ös vagy az M3-as,
Ózd, Kazincbarcika, Aggtelek felől a 26-os,
Sárospatak, Szerencs, Tokaj felől a 37-es úton közelíthető meg.
Budapest felől a Miskolc Déli, Kassa, Tokaj, Szerencs felől a Miskolc Északi kihajtónál kell elhagyni az autópályát.
Vasúton: Budapest-Keleti pályaudvarról Miskolcra közlekedő Intercity ill. gyorsvonattal (kb. menetidő 2 óra). Miskolc-vasútállomásról az 1-es vagy 2-es villamossal a Szinva Park (Centrum) megállóig (kb. 5 perc), itt átszállás a túloldali (Szentpáli utca) Miskolctapolca végállomásig közlekedő 2-es városi autóbuszra. A menetidő (kb. 18 – 20 perc) a végállomásig (itt kell leszállni).
A Barlangfürdő főbejárata a buszvégállomástól 200 m-re balra található.
Parkoló GPS koordináták:
Ingyenes parkoló (bejárat a Miskolctapolcai út felől) koordinátái: N48.067440° és E20.754255° innen a fürdő bejárata 1.100 méter, illetve 15 perc gyalog.
Fizetős parkoló (Miskolctapolcai út) koordinátái: N48.035347° E20.751342°
Fizetős parkoló (Csabai utca) koordinátái: N48.063158° E20.752375° innen a fürdő bejárata 400 m, illetve 5 perc gyalog.
Fizetős parkoló (Bay – Logi intézet) koordinátái: N48.062913° és E20.744910° innen a fürdő bejárata 350 m, illetve 4 perc gyalog.
Fizetős parkoló (Győri utca) koordinátái: N48.063045° és E20.746246° innen a fürdő bejárata 400 m, illetve 5 perc gyalog.
VERSENYSZÁMOK, KATEGÓRIÁK:
Joyson Félmaraton (22 km, +622 m szintemelkedés)
EGYÉNI: női- és férfi
LÉTSZÁM-LIMIT: 300 fő
Nomád Kismaraton (11 km, +311 m szintemelkedés)
EGYÉNI: női- és férfi
LÉTSZÁM-LIMIT: 300 fő
Minimaraton (1,2 km)
EGYÉNI: Lány és Fiú
LÉTSZÁM-LIMIT: 100 fő
Pálya-térkép:
Pálya-leírás:
Rajt: Miskolctapolca, Barlangfürdő. Innen a mezőny a Pazár István sétányon, majd a buszforduló után az Avalon park felé vezető műúton, a kőbánya irányába indul, majd 2000 m aszfaltos szakasz megtétele után jobbra kanyarodik a piros – jelzésen és ezen a jelzésen marad egészen a Szederbokor nevű helyig, az esőházig. Itt balra kell kanyarodni, a sárga kerékpáros jelzésre, majd jól futható, lejtős szakaszon becsatlakozik a piros + jelzésbe. Rövid továbbra is lejtős szakasz megtétele után élesen balra fordul az út és a piros + jelzésen halad tovább. Egy rövid hullámos erdei út leküzdése után balra kell tovább haladni, a szalagokkal jelzett úton. Elérve a régi kőbányát és a Juhdöglő-völgy bejáratát, a futószalag mellett, egy murvás meredek emelkedőre kell felkanyarodni jobbra. Ez a rész is szalagokkal jelzett szakasz. Felérve a hegytetőre, élesen balra fordulva meredek lejtőre érkezünk. Ez az út becsatlakozik a sárga háromszög jelzésbe, ezen keresztül lejut a tópartra és visszaérkezik a célba, a Barlangfürdőhöz a 11 km a verseny távja. Ebből a körből teljesítenek kettőt, a 22 km-es táv versenyzői. A cél mindkét távnak a Barlangfürdőnél lesz.
Az útvonal végig jelölve, szalagozva lesz, így eltévedéstől nem kell tartani.
NEVEZÉSI DÍJAK, HATÁRIDŐK: (HUF)
Joyson Félmaraton (22 km)
Nevezési határidő | Nevezési díj |
2019. október 19. | 4.000,- HUF |
Helyszínen | 5000,- HUF |
Nomád Kismaraton (11 Km)
Nevezési határidő | Nevezési díj |
2019. október 19. | 3.000,- HUF |
Helyszínen | 4.000,- HUF |
Minimaraton (1,2 Km)
Nevezési határidő | Nevezési díj |
2019. október 19. | 1.000,- HUF |
Helyszínen | 1500,- HUF |
/A kedvezményes előnevezési díj befizetésére az elektronikus regisztrációtól számított 5 munkanap áll rendelkezésre/.
ELŐNEVEZÉS –A nevezési lap megküldésével, a www.maratonclubmiskolc.hu honlapon, online formában. Az előnevezés az előnevezési díj határidőig történő átutalásával együtt érvényes:
Marathon Club SE, számlaszám: OTPBank 11734073-20009070
Előnevezés: 2019. Október 19-én, 12.00 óráig.
A befizetés tényét igazoló dokumentum – eredetit vagy banki átutalás bizonylatának kinyomtatott másolatát stb., a helyszínen a regisztrációnál kérésre be kell mutatni, ne felejtsd otthon!
Nevezés lemondása: A nevezési díjat visszautalni nem áll szándékunkba, ellenben a verseny előtt jelzett nevezés lemondását 1000 HUF-os regisztrációs díj ellenében másik versenyünkre átvezetjük. Versenyeinkről a www.maratonclubmiskolc.hu weboldalon lehet informálódni.
Nevezés módosítása: A versenytáv módosítására lehetőséget biztosítunk 2019. október 19-én, 12:00-ig, a regisztrációt megerősítő e-mailre válaszolva.
A verseny napján az előre nevezettek számára a versenytáv módosítása 1.000.- Ft/fő készpénz befizetésével lesz lehetséges.
A NEVEZÉSI DÍJ TARTALMAZZA:
Az ELŐNEVEZETTEK részére névre szóló rajtszámot
Chipes időmérést
Rajtszám felmutatásával kedvezményes belépési lehetőséget a Miskolctapolcai Barlangfürdőbe
A frissítést
Emléklapot
Ruhatárat
Szükség esetén az orvosi ellátást
Helyszíni nevezés, illetve az előnevezetteknek rajtszám átvétel:
2019.10.26., szombat: 8 órától – 10.00 óráig, a versenyközpontban
RAJTOK:
10.00 óra: Joyson Félmaraton (22 km)
10.15 óra: Minimaraton (1,2 km)
11.00 óra: Nomád Kismaraton (11 Km)
Rajt és a cél helye:Miskolctapolcai Barlangfürdő főbejáratánál (Pazár Sétány 1.)
A HELYEZÉSEK ELDÖNTÉSE:
Elektromos időméréssel, a félmaratonon nettó idő, a kismaratonon bruttó idő figyelembevételével!
DÍJAZÁS:
Joyson Félmaraton:
Női–Férfi abszolút 1 – 3. helyezett: ajándék
16-29 éves kcs., női-férfi 1-3. helyezett: érem
30-59 éves kcs.,női-férfi 1-3. helyezett: érem
60 év feletti kcs.,női-férfi 1-3. helyezett: érem
Nomád Kismaraton:
Női–Férfi abszolút: 1 – 3. helyezett: ajándék
12-29 éves kcs., női-férfi 1-3. helyezett: érem
30-59 éves kcs.,női-férfi 1-3. helyezett: érem
60 év feletti kcs.,női-férfi 1-3. helyezett: érem
Minimaraton:
1-5 éves kcs.,női-férfi 1-3. helyezett: érem
6-10 éves kcs.,női-férfi 1-3. helyezett: érem
11-14 éves kcs.,női-férfi 1-3. helyezett: érem
FRISSÍTÉS:
kb.4-5 km-enként: víz, szőlőcukor, izotóniás sportital, édesség, gyümölcs.
FONTOS!
A versenyen minden futó saját felelősségére indul. A résztvevők a nevezési lap kitöltésével, beküldésével elismerik, hogy elfogadják a versenykiírásba foglalt feltételeket, illetve kinyilvánítják, hogy egészségesek és felkészültek az általuk választott táv teljesítésére.
Kizárjuk azt a versenyzőt, aki a rajtszámát összehajtja, letakarja, nem a mellére tűzve viseli a verseny ideje alatt, továbbá aki nem teljesíti a verseny – szervezők által kitűzött – teljes távját, vagy a nevezési lapot pontatlanul, nem a valóságnak megfelelő adatokkal, illetve hiányosan tölti ki, továbbá a chipet nem rendeltetésszerűen használja!
A versenyen kerékpározni, rajtszám nélkül futni, kutyával futni TILOS!
Az esemény helyszínén bármilyen kereskedelmi- és reklámtevékenység csak a Szervezők előzetes engedélyével, egyeztetett formában és módon végezhető.
További információ: www.maratonclubmiskolc.hu
Facebook: Marathon Club Miskolc | https://www.facebook.com/miskolcmaraton/
Tel: 30/7212-403; 70/391-9136;
e-mail: steveszucs@gmail.com és mate@hegyimaraton.hu
/A rendezők fenntartják a változtatás jogát!/