Mikulas TRAIL – Pálya

Pálya-leírás:

Rajt: Miskolctapolca, Ellipsum Élmény- és Strandfürdő. Innen a mezőny a Miskolctapolcai úton, majd a buszforduló után az Avalon park felé vezető műúton, a kőbánya irányába indul, majd 2000 m aszfaltos szakasz megtétele után jobbra kanyarodik a piros – jelzésen és ezen a jelzésen marad egészen a Szederbokor nevű helyig, az esőházig. Itt balra kell kanyarodni, a sárga kerékpáros jelzésre, majd jól futható, lejtős szakaszon becsatlakozik a piros + jelzésbe. Rövid, továbbra is lejtős szakasz megtétele után élesen balra fordul az út és a piros + jelzésen halad tovább. Egy rövid hullámos erdei út leküzdése után balra kell tovább haladni, a szalagokkal jelzett úton. Elérve a régi kőbányát és a Juhdöglő-völgy bejáratát, a futószalag mellett, egy murvás meredek emelkedőre kell felkanyarodni jobbra. Ez a rész is szalagokkal jelzett szakasz. Felérve a hegytetőre, élesen balra fordulva meredek lejtőre érkezünk. Ez az út becsatlakozik a sárga háromszög jelzésbe, ezen keresztül lejut a tópartra és jobbra kanyarodva a parkon valamint a Görömbölyi úton keresztül visszaérkezik a célba, az Ellispum Élmény- és Strandfürdőhöz. Ez a 11 km-es verseny távja. Ebből a körből teljesítenek kettőt, a 22 km-es táv versenyzői. A cél mindkét távnak az Ellispum Élmény- és Strandfürdőnél lesz.

Az útvonal végig jelzett turistaúton halad. A versenyzők tájékozódásának segítése érdekében néhány szakaszon kiegészítő szalagozást kívánunk alkalmazni. A szalagokat a rendezvény előtti napon helyezzük ki, és a rendezvényt követően össze is szedjük. Az ellenőrző ponton szelektív hulladékgyűjtő zsákokat helyezünk el, és az összegyűjtött hulladék elszállításáról gondoskodunk. 1 ponton lesz frissítőállomás, az esőháznál. Ide autóval is el lehet jutni, védett terület érintése nélkül.

GPX letöltése

1,6km Pálya leírás

Rajt: Miskolctapolca, Ellipsum Élmény- és Strandfürdő. 1,6 km-es kör a miskolctapolcai ősparkban érintve a Barlangfürdőt, át Bobpálya előtti hídon, visszaérkezve az Ellipsum bejáratához. Az útvonal végig jelölve, szalagozva lesz, így eltévedéstől nem kell tartani.