Terepfutók vetélkedtek a Bükk-hegység ösvényein

A több hetes ragyogó napsütés után, a hét utolsó napjaira beköszöntött jelentős esőzés sem szegte kedvét azoknak a futóknak, akik elfogadták a meghívást szeptember 26-án, szombaton, a 28. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny elnevezésű terepfutó viadalra.  A valamennyi korosztály számára sportolási lehetőséget kínáló eseményen négy egyéni és egy váltó számban próbálhattak szerencsét a sportbarátok.

A koronavírus-járvány miatt az eredeti, június 13- i időpontról mostanra halasztott verseny házigazdái, a miskolci Marathon Club munkatársai valamennyi résztvevő és közreműködő egészségének megóvása érdekében szabadtéren, maszkban és kesztyűben osztották a rajtszámokat és fogadták a helyszíni nevezéseket a Csanyik-völgy Királyasztalon kijelölt versenyközpontban. Mindenkinek ki kellett töltenie a helyszínen egy nyilatkozatot arról, hogy az elmúlt 14 napban nem érintkezett Covid-19 fertőzöttel, nem produkált a vírusra jellemző tüneteket.  A frissítőpontok személyzete maszkban és kesztyűben végezte a munkáját. Kézfertőtlenítőket helyeztek ki a versenyiroda asztalaira, valamint a frissítőpontokra.

KÉPALÁÍRÁS: dr. Horváth György (jobbról), Veres Pál és Katona Ferenc a koszorúzáson. 

A Marathon Club három évvel ezelőtt, a verseny 25. évfordulóján márvány-táblát helyezett el a Királyasztalon, mellyel Kisgyörgy Ádám, a magyar terepfutó versenyek legendás alakja, a Bükki Hegyi Maraton megálmodója, 18 éves koráig „felnevelője”, a Marathon Club alapító elnöke előtt tisztelegnek. Azóta minden évben – az első rajt előtt közvetlenül – koszorúkat helyeznek el az emléktáblánál. Nem volt ez másként idén sem, amikor Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere, a verseny fővédnöke a város, dr. Horváth György huszonnyolcszoros (!) Bükki Hegyi Maraton résztvevő a futók, míg Katona Ferenc elnökségi tag, a rendező egyesület nevében emlékezett meg az egykori legendás sportvezetőről.

 A 10 órai első rajthoz felsorakozott, hosszabb távokra vállalkozó futókat Veres Pál – Borkúti Lászlónak, Miskolc MJV sporttanácsnokának, önkormányzati képviselőjének jelenlétében – indította útjára.  Negyed órával később a gyerekek és kevésbé felkészültek lódulhattak neki a 3,5 km-es távnak, melyet nem csak futva, túrázva is teljesíteni lehetett.

A 330 méter szintkülönbséggel nehezített 10,5 km-es nagykörön, a SANOFI-kismaratonon a tiszaújvárosi Vágási Zoltán bizonyult a leggyorsabbnak, míg a hölgyek abszolút elsőségét Drótár Katalin érdemelte ki.

A Nomád-félmaraton résztvevőire két kör teljesítése várt. A férfiaknál a nyékládházai  Harsányi Tamás olyan szédületes tempót diktált a felázott erdei talajon, amit vetélytársai meg sem tudtak közelíteni. A női mezőnyben az utóbbi hetekben hátsérülésétől hátráltatott Szloboda Anett rendkívül bátor versenyzéssel szerezte meg az első helyet.

A király-etapot jelentő Nomád-maraton egyéni versenyszámában az eddigi többszörös dobogós Csuja Gábor osztotta be legjobban az erejét, elérve ezzel a hőn áhított elsőséget.  A tiszaújvárosiak kiváló triatlonosa és hosszútávfutója, Rácz Róbert után Bogár Jánost a hazai hosszútávfutás egyik legnagyobb legendáját, korábbi 100 km-es Európa-bajnokot, Sparthatlon-győztest, hatszoros Bécs-Budapest Ultramaraton első helyezettet köszönthették harmadikként a célban a jelenlevők.

A női elsőséget, hasonlóan a korábbi évekhez, ezúttal is a szinte végig mosolygó, kiegyenlített teljesítményt nyújtó, szinte azonos köridőket produkáló  Szanyi Ágnes harcolta ki.

A maraton-váltók vetélkedése a Miskolci Sportiskola-Nomád Terepfutó Suli fölényét hozta, hiszen a női és férfi kategóriában is ők végeztek az élen.

Valamennyi célba érkezőt egyedi befutóéremmel, egy tál meleg étellel, HELL és XIXO üdítővel várták az „erdei stadionban”. Az eredményhirdetésen Miskolc MJV Önkormányzata, a Nomád Sportbolt-hálózat, a SANOFI, a HELL támogatásának köszönhetően abszolútban és  korosztályonként is díjazták a legjobbakat. 

A 28. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny résztvevői – rajtszám felmutatásával a verseny hétvégéjének mindkét napján rendkívül kedvező belépési lehetőséget vehettek igénybe három kiemelt miskolci turisztikai létesítményben. A versenyközponttól 300 méterre található Miskolci Állatkert- és Kultúrparkot, a Diósgyőri várat és Miskolctapolcai Barlangfürdőt is jó néhányan felkeresték a hétvégén.

  • Nagyon örülünk, hogy ebben a kurta-furcsa szezonban végre megrendezhettük idei első versenyünket, melyet mindannyian alig vártunk! – fogalmazott Brógli Máté, a Marathon Club alelnöke. – A vírushelyzet ezúttal is visszatartott jó néhány futót, csakúgy, mint az ország valamennyi hasonló eseményén, beleértve a legnagyobb fővárosi versenyeket is.  Aki eljött – a visszajelzések alapján – mindenki jól érezte magát és elégedetten távozott. Ezúttal is szeretnénk gratulálni mindenkinek, aki a felázott talajon is becsülettel teljesítette a vállalt távját! Az esőzés helyenként extrém körülményeket alakított ki az erdei pályán, de a terepfutáshoz ez is hozzátartozik. Ennek ellenére szerencsére nem volt egyetlen sérülés sem. Köszönettel tartozunk valamennyi támogatónknak, partnerünknek, nélkülük nem jöhetett volna létre ennek a komoly tradíciókkal rendelkező versenynek az idei, 28. felvonása. Utoljára, de nem utolsó sorban a rendezői csapat valamennyi tagjának szeretném kifejezni elnökségünk háláját, hiszen valamennyien óriási munkát tettek le az asztalra azért, hogy minden rendben legyen és tartsuk a megszokottan magas színvonalat!

Eredmények

Minimaraton

Fiúk, abszolút: 1. Gödry Balázs Gergely (Budapest) 13:17 perc,  2. Gödry Tamás Gellért (Budapest) 15:49, 3. Bodolai Zsombor, 16:39

Leányok, abszolút: 1. Lövei Vanda (Miskolci Sportiskola-Nomád Terepfutó Suli) 13:32 perc, 2. Pocsai Noémi (Miskolci Sportiskola-Nomád Terepfutó Suli) 15:26, 3. Gombár Zoé, 15:56

SANOFI-kismaraton

Férfi abszolút: 1. Vágási Zoltán (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 48:02 perc, 2. Molnár Csaba, 49:08, 3. Kovács Máté (Miskolci Sportiskola-Nomád Terepfutó Suli) 50:25

 Női abszolút: 1. Drótár Katalin, 59:37 perc, 2. Kovács Kulcsár Zsuzsa, 1:00:25 óra, 3. Papp Beatrix, 1:03:01

Nomád-félmaraton

Férfi abszolút: 1. Harsányi Tamás (Bükki Műhely) 1:33:54 óra, 2. Kőrösi István, 1:56:40, 3. Kozma Szabolcs, 1:59:33

Női abszolút: 1. Szloboda Anett (Miskolc MJV Önkormányzata) 2:09:40 óra, 2. Paládi Emese, 2:14:55, 3. Kozmáné Kancz Eleonóra, 2:15:39

Nomád-maraton

Férfi abszolút: 1. Csuja Gábor (Hajdúnánás) 3:50:59 óra, 2. Rácz Róbert (Tiszaújvárosi Triatlon Klub), 3:53:01, 3. Bogár János (Hegyalja 2050 SE) 3:56:58

Női abszolút: 1. Szanyi Ágnes (Zöld Sportok Clubja) 4:35:12 óra, 2. Varga Ildikó (Hegyalja 2050 SE) 5:11:13

Maraton-váltó

Férfiak: 1. Nomád Brigád, 3:24:48 óra, 2. Szökkenő Szarvasok, 4:15:03, 3. Aranyszarvasűzők, 4:54:36. 

Nők: 1. Vad Unikornisok 4:17:53 óra.

Fotók: Végh Csaba

Forrás: https://www.miskolc.hu/aktualis/terepfutok-vetelkedtek-a-bukk-hegyseg-osvenyein